-
Tisztelt Ügyfelünk! Mostantól új online bankkártyás számlabefizetési lehetőség áll Önök...
Fogyasztói tájékoztató
a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján
1. Tájékoztató a fogyasztó vevőt megillető elállási jogról
A fogyasztót a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. § szerint megilleti az indokolás nélküli elállás joga a jelentájékoztató 1.1.2. pontjában meghatározott határidőn belül.
1.1.2. A fogyasztó az ÁSZF 9.1. pontja szerinti elállási jogát
a) termék adásvételére irányuló szerződés esetén
aa) a terméknek,
ab) több termék adásvételekor, ha az egyes termékek szolgáltatása eltérő időpontban történik,az utoljára szolgáltatott terméknek,
a fogyasztó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy általi átvételének napjától számított tizennégy napon belül gyakorolhatja.
A jelen pontban foglaltak nem érintik a fogyasztó azon jogát, hogy az e pontban meghatározott elállási jogát a szerződés megkötésének napja és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolja.
1.1.3. Elállási nyilatkozat, a fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása
A fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §-ban biztosított jogát az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján, vagy a jelen – és a honlapról is letölthető - nyilatkozat-minta felhasználásával gyakorolhatja az alábbi címre megküldéssel: (emailcím); (postai cím).
Nyilatkozat-minta elálláshoz
Címzett: (cégnév)
Cím: (cím)
Alulírott/ak kijelentem/kijelentjük, hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási/felmondási jogomat/jogunkat az alábbi termék/ek adásvételére vagy az alábbi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés tekintetében:
Szerződéskötés időpontja /átvétel időpontja:
A fogyasztó(k) neve:
A fogyasztó(k) címe:
A fogyasztó(k) aláírása: (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén)
Kelt
-----------------
1.1.4. A fogyasztó elállási nyilatkozatának érvényessége
Az elállási jogot határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a fogyasztó nyilatkozatát a jelen tájékoztató 1.1.2. pontjában, illetve a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 21. §-ban meghatározott határidő lejárta előtt elküldi.
A fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy az elállás jogát e rendelkezéssel összhangban gyakorolta.
Az Eladó a fogyasztó elállási nyilatkozatát annak megérkezését követően köteles elektronikus adathordozón visszaigazolni.
1.2. Az Eladó kötelezettségei a fogyasztó elállása esetén
1.2.1. Az Eladó visszatérítési kötelezettsége
Ha a fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22. §-nak megfelelően eláll a szerződéstől, az Eladó legkésőbb az elállásról való tudomásszerzésétől számított tizennégy napon belül visszatéríti a fogyasztó által ellenszolgáltatásként megfizetett teljes összeget, ideértve a teljesítéssel összefüggésben felmerült költségeket, így a szállítási díjat is. Felhívjuk a figyelmét, hogy ez a rendelkezés nem vonatkozik az egyedi szállításokra a jelen fogyasztói tájékoztató 1.2.4. pontjának megfelelően.
1.2.3. Az Eladó visszatérítési kötelezettségének módja
A 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22. §-nak megfelelő elállás vagy felmondás esetén az Eladó a fogyasztónak visszajáró összeget a fogyasztó által igénybe vett fizetési móddal megegyező módon téríti vissza. A fogyasztó kifejezett beleegyezése alapján az Eladó a visszatérítésre más fizetési módot is alkalmazhat, de a fogyasztót ebből adódóan semmilyen többletdíj nem terhelheti. A Fogyasztó által hibásan és/vagy pontatlanul megadott bankszámlaszám vagy postai cím következtében történő késedelem miatt az Eladó-t felelősség nem terheli.
1.2.4. Többletköltségek
Ha a fogyasztó kifejezetten a legkevésbé költséges szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választ – így például az általános szerződési feltételek 5.1.2. pontjában meghatározott egyedi szállítás esetén -, az Eladó nem köteles visszatéríteni az ebből eredő többletköltségeket. Ilyen esetben a feltüntetett általános szállítási díjtételek erejéig áll fenn visszatérítési kötelezettségünk.
1.2.5. Visszatartási jog
Az Eladó mindaddig visszatarthatja a jelen tájékoztató 1.2.3. pontjában meghatározott összeget, amíg a fogyasztó a terméket vissza nem szolgáltatta, vagy kétséget kizáróan nem igazolta, hogy azt visszaküldte; a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni. Utánvéttel feladott küldeményeket nem áll módunkban elfogadni.
1.3. A fogyasztó kötelezettségei elállása vagy felmondása esetén
1.3.1. A termék visszaszolgáltatása
Ha a fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22. §-nak megfelelően eláll a szerződéstől, köteles a terméket haladéktalanul, de legkésőbb az elállás közlésétől számított tizennégy napon belül bútorszállításra szakosodott fuvarozó útján, a termék sérülésmentességét biztosító csomagolásban visszaküldeni, illetve az Eladónak vagy az Eladó által a termék átvételére meghatalmazott személynek átadni. A visszaküldés határidőben teljesítettnek minősül, ha a fogyasztó a terméket a határidő lejárta előtt elküldi.
1.3.2. A termék visszaszolgáltatásával kapcsolatos költségek viselése
A fogyasztó viseli a termék visszaküldésének költségét. A terméket az Eladó címére (cím) kell visszaküldeni.
1.3.3. Fogyasztó felelőssége az értékcsökkenésért
A fogyasztó a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenésért felel.
1.3.4. Az elállási jog kizártsága
Az Eladó kifejezetten felhívja az Ön figyelmét, hogy Ön nem gyakorolhatja elállási jogát a 45/2014 (II.26.) Korm. Rendelet 29. §. (1) bekezdésében foglalt esetekben, így különösen a „c” és az „e” pontban meghatározottak esetén: „olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak; „olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza”.
2. Garancia, szavatosság, kellékszavatosság, termékszavatosság
2.1. Tájékoztatás a kellékszavatossági és jótállási jogról
A fogyasztói tájékoztató jelen pontja a 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet 9. § (3) bekezdése felhatalmazása alapján a 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet 3. számú melléklete alkalmazásával készült.
2.1.1. Kellékszavatosság
Milyen esetben élhet Ön a kellékszavatossági jogával?
Ön az Eladó hibás teljesítése esetén az Eladóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.
Milyen jogok illetik meg Önt kellékszavatossági igénye alapján?
Ön – választása szerint–az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet:
Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény teljesítése lehetetlen vagy az Eladó számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát az Eladó költségére Ön is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat.
Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra az Eladó adott okot.
Milyen határidőben érvényesítheti Ön kellékszavatossági igényét?
Ön köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti.
Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét?
Ön az Eladóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.
Milyen egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének?
A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Ön igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást az Eladó nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Ön köteles bizonyítani, hogy az Ön által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.
2.1.2. Termékszavatosság
Milyen esetben élhet Ön a termékszavatossági jogával?
Ingó dolog (termék) hibája esetén Ön – választása szerint – a 2.1.1. pontban meghatározott jogát vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.
Milyen jogok illetik meg Önt termékszavatossági igénye alapján?
Termékszavatossági igényként Ön kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.
Milyen esetben minősül a termék hibásnak?
A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.
Milyen határidőben érvényesítheti Ön termékszavatossági igényét?
Termékszavatossági igényét Ön a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.
Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti termékszavatossági igényét?
Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén Önnek kell bizonyítania.
A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól?
A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:
– a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy
– a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy
– a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.
A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.
Felhívom figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.
2.1.3. Jótállás
Milyen esetben élhet Ön a jótállási jogával?
Hibás teljesítés esetén szerződés alapján a kötelezett jótállásra köteles.
Önt milyen jogok és milyen határidőn belül illetik meg jótállás alapján?
Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet határozza meg a kötelező jótállás eseteit. Az ezen esetkörbe nem tartozó Termékek esetén az Eladó jótállást nem vállal. A jótállási igény a jótállási határidőben érvényesíthető. Ha a jótállásra kötelezett kötelezettségének a jogosult felhívására - megfelelő határidőben - nem tesz eleget, a jótállási igény a felhívásban tűzött határidő elteltétől számított három hónapon belül akkor is érvényesíthető bíróság előtt, ha a jótállási idő már eltelt. E határidő elmulasztása jogvesztéssel jár. A jótállási igény érvényesítésére egyebekben a kellékszavatossági jogok gyakorlására vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. A jótállás időtartama egy év. E határidő elmulasztása jogvesztéssel jár. A jótállási határidő a fogyasztási cikk fogyasztó részére történő átadása, vagy ha az üzembe helyezést a vállalkozás vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napjával kezdődik. Az egy éven túli esetleges jótállási igényekkel kapcsolatban szíveskedjen a gyártóhoz fordulni!
A jótállás kötelező esetei:
1. Háztartási készülékek 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen hűtőszekrény, fagyasztó, kombinált hűtőszekrény, villanytűzhely, mosógép, centrifuga, szárítógép és ezek bármely kombinációja, mosogatógép, vasaló, vízmelegítő, fűtő-, légkondicionáló- és egyéb légállapot-szabályozó berendezés, porszívó, gőzzel működő tisztítógép, szőnyegtisztító-gép, padlósúroló- és fényesítőgép, varrógép, kötőgép, villanybojler, szivattyú;
2. villamos energiával működtetett konyhai kisgépek 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen mikrohullámú sütő, kenyérsütő, kenyérpirító, kávéfőző, kávéfőzőgép, vízforraló, konyhai robotgép, grillsütő, olajsütő, ostyasütő, fánksütő, gofrisütő, szendvicssütő, elektromos palacsintasütő, elektromos pizzasütő, elektromos rotyogtatófazék, elektromos serpenyő, elektromos popcorn készítő, elektromos kontaktgrill, forgónyárs, mini tűzhely, rizsfőző készülék, tésztafőző, tojásfőző, ételpároló, légkeveréses főzőedény, gyümölcsaszaló;
3. gázkészülékek 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen tűzhely, konvektor, gázkazán, gázbojler, gázgrill, gázzsámoly, gázsütő, gázperzselő, gázlámpa;
4. motoros kerti gépek és nem motoros kertészeti eszközök 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen kapálógép, fűnyíró, fűkasza, tologatós fűnyíró;
5. motoros kézi szerszámok 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen láncfűrész, fúrógép, ütvefúrógép, sarokköszörű, körfűrész, gyalu;
6. legalább egyéves kihordási idejű gyógyászati segédeszközök és készülékek, valamint napszemüvegek 10 000 Ft eladási ár felett;
7. egészségmegőrző termékek és eszközök 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen elektromos masszírozó, mágneses termék, fényterápiás eszköz;
8. közlekedési eszközök 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen kerékpár, elektromos kerékpár, elektromos roller, quad, motorkerékpár, segédmotoros kerékpár, személygépkocsi, lakóautó, lakókocsi, utánfutós lakókocsi, utánfutó;
9. motoros vízi járművek 10 000 Ft eladási ár felett;
10. gyermekgondozási cikkek 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen pelenkázó-, illetve mosdató-állvány, babakocsi, magas- és asztalra szerelhető etetőszék, biztonsági gyermekülés;
11. gyermekmegfigyelő berendezések 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen légzésfigyelő, szívhangfigyelő, bébiőrző;
12. gyermekhinták, csúszdák és hasonló tevékenységet igénylő gyermekjátékok bel- és kültéri, otthoni használatra 10 000 Ft eladási ár felett;
13. világítástechnikai termékek 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen lámpatest, fényforrás;
14. biztonsági riasztó- és jelzőberendezések 10 000 Ft eladási ár felett;
15. elektronikus hírközlő végberendezések 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen telefon, mobiltelefon, telefaxkészülék, több funkciós készülék;
16. híradástechnikai készülékek 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen üzenetrögzítő, kihangosító készülék; műholdvevő és AM Micro antenna rendszerek és ezek részegységei, televízió, projektor, videomagnó, rádió, autórádió, rádiós ébresztőóra, műholdas helymeghatározó, lemezjátszó, szalagos és kazettás magnó, CD-felvevő és lejátszó, DVD-felvevő és lejátszó, játékkonzol, Blu-ray lejátszó és -író, asztali médialejátszó, egyéni hangrendszer, keverőasztal, erősítő, hangszóró, hangfal, mikrofon és fülhallgató, head-set;
17. információtechnikai készülékek 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen asztali számítógép, laptop, note-book, tablet, PDA, monitor, nyomtató, szkenner, fényképezőgép, film- és hangfelvevő kamera, videokamera és camcorder, diktafon, fotónyomtató, film- és diaszkenner, MP3 és MP4 lejátszó, hordozható médialejátszó, pendrive, memóriakártya, akkumulátor-töltő, számológép, zsebszámológép;
18. irodatechnikai berendezések 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen iratmegsemmisítő, fénymásoló, laminálógép;
19. írásvetítők és filmtechnikai berendezések 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen film- és írásvetítő, filmnagyító, filmelőhívó- és filmfeldolgozó készülék;
20. optikai eszközök 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen távcső, látcső, mikroszkóp, teleszkóp;
21. hangszerek 10 000 Ft eladási ár felett;
22. órák és ékszerek 10 000 Ft eladási ár felett;
23. bel- és kültéri bútorok, fekvőmatracok 10 000 Ft eladási ár felett;
24. mérőműszerek, generátorok, tápegységek 10 000 Ft eladási ár felett;
25. lőfegyverek 10 000 Ft eladási ár felett;
26. sporteszközök, vadászathoz és horgászathoz kapcsolódó eszközök 10 000 Ft eladási ár felett;
27. villamos energiával működtetett szépségápolási eszközök 10 000 Ft eladási ár felett, így különösen hajszárító, hajformázó, testszőrnyíró gép, epillátor, villanyborotva;
28. nemes és félnemes szőrmésbőrből készült szőrmeruházati termékek 50 000 Ft eladási ár felett;
29. az előzőekben felsorolt termékcsoportokhoz tartozó termékek tartozékai és alkotórészei 10 000 Ft eladási ár felett.”
Mikor mentesül az Eladó a jótállási kötelezettsége alól?
Az Eladó a jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.
Felhívjuk a figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet, egyébként viszont Önt a jótállásból fakadó jogok a szavatossági jogosultságoktól függetlenül megilletik.
A Fogyasztói Tájékoztató PDF formátumban letölthető a következő linkről:
Fogyasztói Tájékoztató PDF
Általános szerződési feltételek
A webáruházból megvásárolható termékeket a (cégnév) forgalmazza.
Tájékoztatjuk, hogy amennyiben Ön a honlapon keresztül rendel meg tőlünk termékeket, úgy a közöttünk létrejövő szerződés tartalmát – a vonatkozó kötelező érvényű jogszabályok rendelkezései mellett – a jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) határozzák meg.
Ennek megfelelően tartalmazza a jelen ÁSZF az Önt és (cégnév) illető jogokat és kötelezettségeket, a szerződés létrejöttének feltételeit, a teljesítési határidőket, a szállítási és fizetési feltételeket, a felelősségi szabályokat, valamint az elállási jog gyakorlásának feltételeit. Jelen ÁSZF mellékletét képezik a honlapon elérhető tájékoztatók és nyilatkozat-minták, valamint a honlapon külön elérhető tájékoztatások.
Kérjük, hogy megrendelése véglegesítése előtt figyelmesen olvassa el a jelen dokumentumot, mert megrendelése véglegesítésével Ön elfogadja a jelen ÁSZF tartalmát, és megrendelésével szerződési nyilatkozatot tesz a virtuális kosarában található termékek és/vagy szolgáltatások megvásárlására, azok ellenértékének megfizetésére, tehát kifejezetten tudomásul veszi, hogy nyilatkozattétele fizetési kötelezettséget von maga után.
Ha a jelen Általános Szerződési Feltételekkel, a honlap használatával, az egyes termékekkel, a vásárlás menetével kapcsolatban kérdése merült fel, vagy amennyiben egyedi igényét szeretné velünk megbeszélni, úgy kérjük, vegye fel munkatársunkkal a kapcsolatot a megadott elérhetőségeken!
Az Eladó adatai
Cégnév:
Székhely:
Adószám:
Cégjegyzékszám:
Bankszámlaszám:
Kibocsájtó cégbíróság, okmányiroda:
Elektronikus ügyfélszolgálat:
Ügyfélszolgálati telefonszám:
Tárhely szolgáltató adatai:
Cégnév:
Székhely:
Adószám:
Cégjegyzékszám:
Fogalmak, értelmező rendelkezések
Felek: Eladó és Vevő együttesen
Fogyasztó: a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy
Fogyasztói szerződés: olyan szerződés, melynek egyik alanya fogyasztónak minősül
Honlap: (webcím) weboldal, amely távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköznek minősül
Szerződés: Eladó és Vevő között a Honlap és elektronikus levelezés igénybevételével létrejövő adásvételi szerződés
Távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköz: olyan eszköz, amely alkalmas a felek távollétében – szerződés megkötése érdekében – szerződési nyilatkozat megtételére. Ilyen eszköz különösen a címzett vagy a címzés nélküli nyomtatvány, a szabványlevél, a sajtótermékben közzétett hirdetés megrendelőlappal, a katalógus, a telefon, a telefax és az internetes hozzáférést biztosító eszköz
Távollévők között kötött szerződés: olyan fogyasztói szerződés, amelyet a szerződés szerinti termék vagy szolgáltatás nyújtására szervezett távértékesítési rendszer keretében a felek egyidejű fizikai jelenléte nélkül úgy kötnek meg, hogy a szerződés megkötése érdekében a szerződő felek kizárólag távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszközt alkalmaznak
Termék: a Honlap kínálatában szereplő, a Honlapon forgalomba hozott és értékesítésre szánt minden birtokba vehető forgalomképes ingó dolog, mely a Szerződés tárgyát képezi
Vállalkozás: a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körében eljáró személy
Vevő/Ön: a Honlapon keresztül vételi ajánlatot tevő szerződést kötő személy
A fogyasztó és a vállalkozás között kötött szerződések esetén (a továbbiakban: fogyasztói szerződés) jótállás: a Polgári Törvénykönyv szerinti, valamint külön jogszabályban a fogyasztói szerződésekre meghatározott kötelező jótállás
Vonatkozó jogszabályok
A Szerződésre különösen az alábbi jogszabályok vonatkoznak:
1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről;
2001. évi CVIII. törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről;
2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről (PTK);
151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról;
45/2014 (II.26) kormányrendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól;
19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól
Általános tudnivalók
Vásárlás
Portálunk oldalainak megnyitásával Ön kijelenti, hogy megértette és elfogadja az alábbi vásárlási feltételeket. Amennyiben feltételeink nem elfogadhatóak, kérjük, ne nyissa meg oldalainkat.
Vásárlás menete
Ha szeretne megvásárolni egy terméket webáruházunkból, akkor a megrendelés menetét az adott terméknél található „Kosárba” gomb megnyomásával indíthatja el. Így az adott termékből 1 darab bekerül az Ön virtuális kosarába. A "Kosárba" gomb melletti text mezőben megadhatja a termékből megvásárolni kívánt darabszámot is, ha egy adott termékből több darabot szeretne a kosarába rakni. Amikor a kosárba tesz egy, vagy több terméket, akkor a fő menüsor fölött jobb oldalon megjelenik egy lenyíló ablak, mely kosarának tartalmát mutatja.
Ha a kosár már tartalmaz terméket vagy termékeket, akkor kezdeményezheti ezek megvásárlását, megrendelését, ha az előbb említett lenyíló ablakban rákattint a "Kosár megtekintése" gombra. Ekkor megjelenik a részletes kosár tartalom, ahol Önnek lehetősége van az egyes termékek kosarából való eltávolítására, amennyiben az adott termék sorában az utolsó oszlopban található piros x-re kattint. Az adott termékből megrendelni kívánt mennyiségeket is módosíthatja, ha átírja a mennyiség oszlopban található számot, majd rákattint a mellette található zöldszínű frissítés ikonra.
Ha a kosár tartalmának áttekintése után az abban található termékeket valóban meg szeretné rendelni, akkor kattintson a "Pénztár" gombra, majd adja meg a szükséges adatokat. A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező. Ha a szükséges adatokat megadta, akkor kattintson a "Tovább" gombra. Az utolsó lépésnél még egyszer ellenőrizheti a kosarának tartalmát, a fizetendő összeget, illetve az Ön által megadott adatokat. Az adatbeviteli hibák javítására a megrendelés véglegesítéséig van lehetősége az „Előző” gombra kattintással.
Felhívjuk a figyelmét, hogy az Ön felelőssége, hogy az Ön által megadott adatok pontosan kerüljenek bevitelre, hiszen az Ön által megadott adatok alapján kerül számlázára, illetve szállításra a termék. Ön a megrendelésével tudomásul veszi, hogy az Eladó jogosult az Ön hibás adatbeviteléből, a pontatlanul megadott adatokból eredő minden kárát és költségét Önre hárítani. Az Eladó a pontatlan adatbevitel alapján történő teljesítésért felelősségét kizárja. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a rosszul megadott e-mail cím vagy a postafiókhoz tartozó tárhely telítettsége a visszaigazolás kézbesítésének hiányát eredményezheti és meggátolhatja a szerződés létrejöttét.
Amennyiben Ön meggyőződött arról, hogy a kosár tartalma megfelel az Ön által megrendelni kívánt termékeknek, valamint az Ön adatai helyesen szerepelnek, úgy a „Megrendelés jóváhagyása” gombra kattintva zárhatja le megrendelését (teheti meg ajánlatát). Ön a " Megrendelés jóváhagyása" gomb megnyomásával kifejezetten tudomásul veszi, hogy ajánlatát megtettnek kell tekinteni, és nyilatkozata – az Eladó jelen ÁSZF szerinti visszaigazolása esetén - fizetési kötelezettséget von maga után.
Ezután az Ön által megadott e-mail címre küldünk egy levelet rendelése visszaigazolásáról.
Ha ezt a visszaigazoló emailt nem kapta meg és a spam levelek között sem találta, akkor kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot az (emailcím) e-mail címen!
Ajánlati kötöttség ideje
A vásárlást követően a rendszer a vásárlási adatokat továbbítja a kezelőnek, aki ellenőrzi és 1 munkanapon belül visszaigazoló e-mailt küld a rendelésről, valamint telefonos értesítést kap a megrendelő szállítás várható időpontjáról.
Amennyiben nem kap e-mail értesítést, kérjük elérhetőségeink valamelyikén keressen meg bennünket.
Előfordulhat, hogy az Ön által kiválasztott termék raktárunkban nem elérhető. A rendelések várható szállítási határidejét vagy azt, hogy a termék raktárunkban elérhető, minden megrendelés esetén megjelöljük a második visszaigazoló e-mailben. A raktárkészlet függvényében alakul tehát a tényleges teljesítési idő, azonban erről Ön a visszaigazoló e-mailben tájékoztatást kap és jelezheti, hogy az Ön számára elfogadható-e ez. Amennyiben Ön nem tudja elfogadni a szállítási határidőt, és ennek tényét az Eladó által küldött e-mailnek az Ön postafiókjába történt megérkezésétől számított 48 órán belül e-mail útján jelzi az Eladó felé, úgy a szerződés nem jön létre, és Önt fizetési kötelezettség, az Eladót pedig szállítási kötelezettség nem terheli.
Szerződés
Az internetes áruházban történő vásárlás távollévők között szerződésnek minősül, mely iktatásra nem kerül. A szerződéskötés nyelve kizárólag a magyar. A szerződés hatálya a visszaigazolással áll be és a teljesítéssel zárul le. Fenntartjuk a jogot arra, hogy azon vásárlók vonatkozásában, akik a szerződési feltételeket nem tartják be csak előzetes fizetés (mint szerződéskötési feltétel) mellett szolgálunk ki.
Árak
Az árak kizárólag Magyarországon érvényesek. Az árak a specifikált termékre vonatkoznak, a leírásban szereplő feltételeknek megfelelően. Az árak tájékoztató jellegűek, deviza-árfolyam változás esetén, illetve a beszállító áremelése miatt az árváltoztatás jogát előzetes bejelentés nélkül fenntartjuk. Az árak forintban értendők, tartalmazzák a 27%-os ÁFÁ-t.
Szállítási és csomagolási feltételek
Minimális rendelési mennyiség:
A kiszállítás díja:
A webáruházban megrendelt termékeket csomagküldő szolgálat szállítja házhoz, kizárólag magyarországi címre.
Áru átvétele
A csomagoláskor, csomag összeállítása során a lehető leggondosabban járunk el. Amennyiben ennek ellenére az áru Önhöz a csomagoláson lévő látható hibával érkezik, ne vegye át az árut, hívja cégünket, valamint a szállítóval vetessen fel jegyzőkönyvet.
Késedelmes továbbítás, vagy téves teljesítés nem jogosítja fel a vevőt arra, hogy törölje a rendeléseket, vagy megtagadja a szállítmány fogadását, vagy figyelmen kívül hagyja a fizetési feltételeket. Az elszenvedett üzemi veszteségért, elmaradt nyereségért, illetve bármiféle más költségért, amely a késedelmes szállítás miatt lép fel, kártérítési igény nem támasztható. Az árunak a Vevő részére történő átadását követően a kockázat a Vevőt terheli. Esetleges reklamáció esetén a visszaszállítás kockázata és költsége a Vevőt terheli.
Megengedett kézbesítési cím
A termékek kézbesítési címe kizárólag Magyarország határain belül megtalálható cím lehet. Magyarország határain kívülre történő kézbesítési igénye esetén kérjük vegye fel a kapcsolatot velünk személyes egyeztetés céljából (ez esetben a megadott szállítási díjak nem érvényesek, azok kizárólag a magyar kézbesítési cím esetén alkalmazandóak)!
Az átvételre való jogosultság vélelme
Az Eladó a termék átvételével megbízott személyt az Ön e feladatra kijelölt olyan képviselőjének tekinti, aki a termék átvételén túl, az átadás-átvétellel kapcsolatos jognyilatkozatok megtételére is jogosult.
A minőségi- és mennyiség kifogásolás rendje
Ön köteles az átadás-átvétel időpontjában az átvett termék tekintetében az átvételkor szemrevételezéssel észlelhető esetleges minőségi illetőleg mennyiségi kifogásait megtenni, továbbá az átvett terméket összevetni a számlán szereplő tételekkel és az esetleges eltéréseket közölni.
Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a csomagot kézbesítéskor a futár előtt vizsgálja meg és sérülés észlelése estén kérje jegyzőkönyv felvételét. Utólagos, jegyzőkönyv nélküli reklamációt nem áll módunkban elfogadni.
Amennyiben az átadás-átvételkor Ön nem élt kifogással, a számlán szereplő tételeket tekintendők hiánytalanul átadottnak.
Ön az átadás-átvételt követően kizárólag a szemrevételezéssel nem észlelhető hibák (rejtett hiba) miatt élhet minőségi kifogással a Termékre vonatkozó kötelező jótállási – illetőleg szavatossági időn belül.
A szállított Termék rendeltetésszerű használatát nem akadályozó, nem jelentős hiány esetén Ön nem jogosult a Termék átvételét – illetőleg ugyanezen az alapon - a Termék árának kifizetését megtagadni.
Felhívjuk a figyelmét, hogy az Ön által visszaküldött termékekről minden esetben fénykép és/vagy videó dokumentációt készítünk a visszaküldéskori állapot igazolása céljából.
Fizetési feltételek
Webáruházunkban jelenleg (fizetési módok) fizetési módra van lehetőség.
Tulajdonjog
Az áru tulajdonjogát a (cégnév) mindaddig fenntartja magának, amíg az áru ellenértéke teljes mértékben kiegyenlítésre nem kerül. Az ezen idő alatt esetlegesen bekövetkezett sérülésekért a Vevő felel.
Reklamáció
Reklamációt, fogyasztói kifogást – a vásárolt termékkel kapcsolatos mennyiségi és / vagy minőségi kifogás esetén az alábbi módon intézheti:
Telefonon vagy Faxon keresztül a: (telefonszám) számon, amennyiben a személyes ügyintézést választja a cég (cím) szám alatti címén tud eljárni.
Az Eladónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze. Ha a fogyasztó a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz kivizsgálása nem lehetséges, akkor az Eladó a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul jegyzőkönyvet vesz fel, és annak egy másolati példányát a fogyasztónak átadja vagy megküldi email-ben. Az Eladó jegyzőkönyvet vesz fel a fogyasztó bejelentett igényéről és átvételi elismervénnyel igazoltan veszi át a terméket garanciális probléma esetén.
Egyéb jogérvényesítési lehetőségek
Amennyiben az Eladó és a fogyasztó között esetlegesen fennálló fogyasztói jogvita a tárgyalások során nem rendeződik, az alábbi jogérvényesítési lehetőségek állnak nyitva a fogyasztó számára:
- Bejegyzés a vásárlók könyvébe. A vásárlók könyve az Eladó üzletében (ügyfélszolgálatán) elérhető. Az ide írott bejegyzésekre az Eladó 30 napon belül írásban válaszol.
- Panasztétel a fogyasztóvédelmi hatóságoknál. Amennyiben a fogyasztó fogyasztói jogainak megsértését észleli, jogosult panasszal fordulni a lakóhelye szerint illetékes fogyasztóvédelmi hatósághoz. A panasz elbírálását követően a hatóság dönt a fogyasztóvédelmi eljárás lefolytatásáról.
- Békéltető testület. A termékek minőségével, biztonságosságával és a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával, valamint a szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos fogyasztói jogvita bíróságon kívüli, békés rendezése céljából a fogyasztó eljárást kezdeményezhet a lakóhelye szerint illetékes szakmai kamara mellett működő békéltető testületnél.
Békés Megyei Békéltető Testület
Címe:
Telefonszáma:
Fax száma:
Név:
E-mail cím:
Bírósági eljárás. Ügyfél jogosult a fogyasztói jogvitából származó követelésének bíróság elotti érvényesítésére polgári eljárás keretében a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, valamint a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény rendelkezései szerint.
A fogyasztóvédelmi közigazgatási hatósági ügyekben első fokon megyei illetékességgel a fővárosi és megyei kormányhivatalok fogyasztóvédelmi felügyelőségei, másodfokon országos illetékességgel a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság jár el. Az illetékességet megalapozza a fogyasztó lakóhelye, a vállalkozás székhelye, telephelye, valamint a jogsértés elkövetésének helye is. A kérelem bármely illetékes felügyelőségnél benyújtható.
Szavatosság
Az általunk forgalmazott termékekre a törvényben meghatározottak szerint szavatossági jog áll fent. A nem rendeltetésszerű felhasználás során - rossz anyagválasztás miatt felmerült – károkért felelősséget nem vállalunk. A szavatossági jogokról bővebb tájékoztatás az alábbi linkre kattintva olvashat: Fogyasztói Tájékoztató
Elállási jog
Az elálláshoz való jogot távollévők között kötött szerződésekről szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet szabályozza, amely alapján a vevő a szerződéstől 14 naptári napon belül indokolás nélkül elállhat, melyet a fogyasztó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy általi átvételének napjától kezdve gyakorolhat.
Elállás esetén cégünk haladéktalanul, de legkésőbb az elállásról való tudomásszerzéstől számított 14 napon belül köteles visszafizetni a Vásárló által ellenszolgáltatásként megfizetett összeget.
Amennyiben a Vásárló a termék részünkre történő visszajutattása esetén kifejezetten a legkevésbé költséges, szokásos fuvarozási módtól eltérő módot választ, akkor nem vagyunk kötelesek az ebből eredő többletköltségeket megtéríteni részére.
Amennyiben a Vásárló él a 45/2014 (II.26.) Kormányrendeletben meghatározott elállási jogával, úgy köteles a terméket haladéktalanul, de legkésőbb az elállás közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni.
Cégünk követelheti a termék nem rendeltetésszerű használatból eredő kárának megtérítését.
Az elállási jogra vonatkozó bővebb tájékoztatást az alábbi linkre kattintva olvashat: Fogyasztói Tájékoztató
Adatvédelem
Adatvédelmi szabályzatunkat erre a linkre kattintva érheti el: Adatkezelési Tájékoztató
Jogi nyilatkozat
Portálunk oldalainak megnyitásával Ön elfogadja az alábbi feltételeket. Amennyiben feltételeink nem elfogadhatóak, kérjük, ne nyissa meg oldalainkat.
A (webcím) oldalon található összes adat, információ és a honlap design-ja, felépítése a honlapon látható formában a (cégnév) kizárólagos tulajdonjogát képezi. Ezen elemek jogtulajdonosi hozzájárulás nélküli felhasználása a szerzői jogok megsértése miatti jogkövetkezményekkel járhat.
Az (webcím) kínált termékek műszaki és más paramétereinek, adatainak, árainak stb. helyessége érdekében a legnagyobb pontossággal jártunk el, de ezekért felelősséget nem vállalunk.
Amennyiben minden gondosságunk ellenére hibás ár került a webáruházba, különös tekintettel a nyilvánvalóan téves, pl. a termék közismert, általánosan elfogadott vagy becsült árától jelentősen eltérő, esetleg rendszerhiba miatt megjelenő 0 Ft-os vagy 1 Ft-os árra, akkor nem vagyunk kötelezhetőek a terméket hibás áron szállítani, hanem felajánljuk a helyes áron történő szállítást, vagy a megrendelő elállhat vásárlási szándékától.
A megrendelések vállalt határidőn belül történő teljesítéséért mindent megteszünk, de esetleges késések, illetve a teljesítés elmaradása esetén cégünk anyagi, erkölcsi vagy bármely más természetű felelősséggel nem tartozik.
A (cégnév) a portál üzemeltetőjeként az oldalak használata során a felhasználóktól kapott adatok nyilvánosságáról; 1998. évi VI. törvény az egyének személyes adatainak védelméről gépi feldolgozás során; 2001. évi XL. törvény a hírközlésről; 2001. évi CVIII. törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről; 45/2014 (II.26.) Kormányrendelet a távollevők között kötött szerződésekről.
A (cégnév) jogot formál, hogy a portál oldalainak tartalmát előzetes értesítés nélkül megváltoztassa, beleértve az árakat és egyéb díjakat is.
A portál használatánál igénybe vett jelszó átadásából, illetéktelen személy általi felhasználásából eredő károkért a jelszó tulajdonosát terheli felelősség.
Köszönjük figyelmét, jó vásárlást kívánunk !
Az Általános Szerződési Feltételek PDF formátumú letöltéséhez kattintson az alábbi linkre:
Adatkezelési tájékoztató
1. Adatkezelő neve, elérhetőségei
Az adatkezelő megnevezése: (a továbbiakban: Adatkezelő)
Az adatkezelő levelezési címe:
Az adatkezelő e-mail címe:
Az adatkezelő telefonszáma:
2. A honlapon végzett adatkezelések jogszabályi háttere, jogalapja, célja, a kezelt személyes adatok köre, valamint az adatkezelés időtartama
2.1. A cookie-k használatával kapcsolatos tájékoztatás
Az cookie-król:
Az Adatkezelő a honlap látogatása során úgy nevezett cookie-kat (sütiket) használ. A cookie betűből és számokból álló információcsomag, amit honlapunk küld az Ön böngészőjének küld el azzal a céllal, hogy elmentse bizonyos beállításait, megkönnyítse a honlapunk használatát és közreműködik abban, hogy néhány releváns, statisztikai jellegű információt gyűjtsünk a látogatóinkról.
Az cookie-k jogszabályi háttere és jogalapja:
Az adatkezelés hátterét az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) és az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény rendelkezései jelentik. Az adatkezelés jogalapja az Infotv. 5. § (1) bekezdés a) pontjával összhangban az Ön hozzájárulása.
Az honlap által használt cookie-k főbb jellemzői:
A működéshez szigorúan szükséges cookie-k: Ezek a cookie-k a weboldal használatához nélkülözhetetlenek, és lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak használatát. Ezek hiányába az oldal számos funkciója nem lesz elérhető az Ön számára. Ezen típusú cookie-k élettartama kizárólag a munkamenet idejére korlátozódik.
A felhasználói élmény javítását szolgáló cookie-k : Ezek a cookie-k információkat gyűjtenek a felhasználó weboldalhasználatáról, például, hogy mely oldalakat látogatja leggyakrabban, vagy milyen hibaüzenetet kap a weboldalról. Ezek a cookie-k nem gyűjtenek a látogatót azonosító információkat, vagyis teljesen általános, névtelen információkkal dolgoznak. Az ezekből nyert adatokat a weboldal teljesítményének javítására használjuk. Ezen típusú cookie-k élettartama kizárólag a munkamenet idejére korlátozódik.
2.2. A megrendeléssel és a számlázással kapcsolatos adatkezelés
Az adatkezelés jogszabályi háttere és jogalapja.
Az adatkezelés hátterét az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) és a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (Sztv.) rendelkezései jelentik. Az adatkezelés jogalapja az Infotv. 5. § (1) bekezdés a) pontjával összhangban az Ön hozzájárulása, valamint – hozzájárulása visszavonása esetén – az Infotv. 6 § (5) bekezdése a) pontja alapján az Adatkezelőt terhelő, Sztv-ben megfogalmazott jogi kötelezettség teljesítése.
Az adatkezelés célja:
A jogszabályoknak megfelelő számla kiállítása és a számviteli bizonylat-megőrzési kötelezettség teljesítése. Az Sztv. 169. § (1)-(2) bekezdése alapján a gazdasági társaságoknak a könyvviteli elszámolást közvetlenül és közvetetten alátámasztó számviteli bizonylatot meg kell őrizniük.
A kezelt adatok köre:
A megrendeléshez név, lakcím és e-mail cím szükséges, a számla kiállításához pedig név és lakcím.
Az adatkezelés időtartama:
A kiállított számlákat az Sztv. 169. § (2) bekezdése alapján a számla kiállításától számított 8 évig meg kell őrizni. Tájékoztatjuk arról, hogy amennyiben a számla kiállításához adott hozzájárulását visszavonja, az Adatkezelő az Infotv. 6. § (5) bekezdés a) pontja alapján jogosult a számla kiállítása során megismert személyes adatait 8 évig megőrizni.
2.3. Az áruszállításhoz kapcsolódó adatkezelés
Az adatkezelés jogszabályi háttere és jogalapja:
Az adatkezelés hátterét az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) előírásai jelentik. Az adatkezelés jogalapja az Infotv. 5. § (1) bekezdés a) pontjával összhangban az Ön hozzájárulása.
Az adatkezelés célja:
Az áruszállítás esetében az adatkezelés célja az, hogy a megrendelt árut az Ön igényéhez alkalmazkodva szerződéses partnerünk közreműködésével kiszállítsuk az Ön számára.
A kezelt adatok köre:
Az adatkezeléshez a név, szállítási cím és telefonszám megadása szükséges.
Az adatkezelés időtartama:
Az Adatkezelő az adatokat a megrendelt áru kiszállításának időtartamáig kezeli.
2.4. A kapcsolatfelvétellel együtt járó adatkezelés
Az adatkezelés jogszabályi háttere és jogalapja.
Az adatkezelés hátterét az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) előírásai jelentik. Az adatkezelés jogalapja az Infotv. 5. § (1) bekezdés a) pontjával összhangban az Ön hozzájárulása.
Az adatkezelés célja:
Az adat kezelésének célja az, hogy a feltett kérdésére válaszolni tudjunk az Ön számára.
A kezelt adatok köre:
A kapcsolatfelvételkor név és elérhetőség (e-mail cím vagy telefonszám) megadása szükséges.
Az adatkezelés időtartama:
A kapcsolatfelvétel során küldött üzeneteket legfeljebb egy hónapig tároljuk, de bármikor lehetősége van a kapcsolatfelvétel során megadott személyes adatok törlését kérni.
2.5. A jótállási igény érvényesítésével együtt járó adatkezelés
Az adatkezelés megnevezése:
Az Adatkezelő az általa értékesített egyes termékekre 1 év jótállást vállal. Ennek időtartamára az adatkezelő a jótállási igény érvényesítéséhez szükséges adatokat tárolja, illetve az igény érvényesítéséhez szükséges mértékben az adatokat felhasználhatja, továbbíthatja.
Az adatkezelés jogszabályi háttere és jogalapja:
Az adatkezelés hátterét az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) és a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) jelentik. Az adatkezelés jogalapja az Infotv. 5. § (1) bekezdés a) pontjával összhangban az Ön hozzájárulása.
Az adatkezelés célja:
A jótállási igény érvényesítése.
A kezelt adatok köre:
Az adatkezelés során az Adatkezelő az Ön nevét, lakcímét, a megvásárolt termék jellemzőit és a vásárlás időpontját kezeli.
Az adatkezelés időtartama:
Az adatokat az Adatkezelő egy évig [jótállás időtartama] kezeli.
2.8. További adatkezelések
Amennyiben az Adatkezelő további adatkezelést kíván végezni, akkor előzetes tájékoztatatást nyújt az adatkezelés lényeges körülményeiről (adatkezelés jogszabályi háttere és jogalapja, az adatkezelés célja, a kezelt adatok köre, az adatkezelés időtartama).
Tájékoztatjuk Önt arról, hogy a hatóságok törvényi felhatalmazáson alapuló, írásbeli adatkéréseit az Adatkezelőnek teljesítenie kell. Az Adatkezelő az adattovábbításokról az Infotv. 15. § (2)-(3) bekezdésével összhangban nyilvántartást vezet (mely hatóságnak, milyen személyes adatot, milyen jogalapon, mikor továbbított az Adatkezelő), amelynek tartalmáról kérésére az Adatkezelő tájékoztatást nyújt, kivéve, ha a tájékoztatását törvény kizárja.
3. Adatfeldolgozó igénybevételéről és az adatkezeléshez kapcsolódó tevékenységükről
3.1. A személyes adatok tárolására irányuló adatfeldolgozás
Adatfeldolgozó:
Címe:
Adószáma:
Cégjegyzékszáma:
Az (webhost név) az Adatkezelővel kötött írásbeli szerződés alapján a személyes adatok tárolását végzi a szervereken. A személyes adatok megismerésére nem jogosult.
3.2. Az áruszállítással összefüggő adatfeldolgozói tevékenység
Az adatfeldolgozó megnevezése:
Az adatfeldolgozó levelezési címe:
Az adatfeldolgozó e-mail címe:
A (csomagküldő neve) az Adatkezelővel kötött írásbeli szerződés alapján közreműködik a megrendelt áru kiszállításában. Ennek során a (csomagküldő neve) a vevő nevét, címét és a telefonszámát a megrendelt áru kiszállításának időtartamáig kezelheti, ezt követően haladéktalanul törli.
4. Adatbiztonsági intézkedések
Az Adatkezelő kijelenti, hogy megfelelő biztonsági intézkedéseket hozott annak érdekében, hogy a személyes adatok védje a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen.
5. Az adatkezelés során Önt megillető jogok
Az adatkezelés időtartamán belül Önt megilleti:
- a tájékoztatáshoz való jog,
- az adatok helyesbítéséhez való jog,
- az adatok törléséhez való jog,
- az adatok zárolásához való jog,
- a tiltakozás joga.
Ön az adatkezelés időtartamán belül tájékoztatást kérhet az Adatkezelőtől a személyes adatai kezeléséről. Az Adatkezelő a kérelem benyújtásától számított legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 30 napon belül írásban, közérthető formában tájékoztatja Önt a kezelt adatokról, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, továbbá – amennyiben az adatok továbbítására is sor került – arról, hogy kik és milyen célból kapják vagy kapták meg az adatokat.
Ön az adatkezelés időtartamán belül kérheti, hogy az Adatkezelő a személyes adatait helyesbítse. A kérésének az Adatkezelő legkésőbb 15 napon belül eleget tesz.
Önnek lehetősége van a személyes adatainak törlését kérni, amelynek az Adatkezelő legkésőbb 15 napon belül eleget tesz. A törlés joga nem terjed ki arra, ha az Adatkezelőt törvény kötelezi az adatok további tárolására, illetve arra az esetre, sem ha az Infotv. 6. § (5) bekezdésével összhangban az Adatkezelő jogosult a személyes adatok további kezelésére (így például a számlázással összefüggésben).
Ön kérheti, hogy az Adatkezelő zárolja a személyes adatot, ha az adatok végleges törlés sértené az érintett jogos érdekeit. Az így zárolt személyes adat kizárólag addig kezelhető, ameddig fennáll az az a cél, amely a személyes adat törlését kizárta.
Ön tiltakozhat személyes adatának kezelése ellen,
ha a személyes adatok kezelése vagy továbbítása kizárólag az Adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez vagy az Adatkezelő, adatátvevő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítéséhez szükséges, kivéve kötelező adatkezelés esetén és az Infotv. 6. § (5) bekezdésében foglalt esetben;
ha a személyes adat felhasználása vagy továbbítása – az Ön hozzájárulása nélkül – közvetlen üzletszerzés, közvélemény-kutatás vagy tudományos kutatás céljára történik.
Az Adatkezelő a tiltakozást a kérelem benyújtásától számított legrövidebb időn belül, de legfeljebb 15 napon belül megvizsgálja, annak megalapozottsága kérdésében döntést hoz, és döntéséről Önt írásban tájékoztatja.
6. Jogorvoslati lehetőségek
Amennyiben Ön szerint az Adatkezelő megsértette valamely, az adatkezelésre vonatkozó törvényi rendelkezést, vagy nem teljesítette valamely kérelmét, akkor vélelmezett jogellenes adatkezelés megszüntetése érdekében a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vizsgálati eljárását kezdeményezheti (levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5., e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.).
Tájékoztatjuk emellett arról is, hogy az adatkezelésre vonatkozó törvényi rendelkezések megsértése esetén, vagy ha az Adatkezelő nem teljesítette valamely kérelmét, akkor az Adatkezelővel szemben bírósághoz fordulhat.
7. Adatkezelési tájékoztató módosítása
Az Adatkezelő fenntartja a jogot, hogy jelen adatkezelési tájékoztatót módosítsa. A honlap módosítás hatálybalépését követő használatával elfogadja a módosított adatkezelési tájékoztatót. Az Adatkezelő gondoskodik arról, hogy módosítás esetén a korábbi szövegváltozat is elérhető legyen a honlapon.
Az Adatkezelési Tájékoztató PDF formátumban letölthető a következő linkről:
Adatkezelési Tájékoztató PDF